Bíztató ul
És Görömbei is eszik!
Drága barátom! Drága idegenek…
Olyan gatya ez, amilyet még nem hordtam, vagy ép csak egy kicsit. Vagy túl szűk, vagy koszos, de sehogyan sem PhD-s, még mindig nem az. Este van, és az előbb kezdődött el minden. Persze ez nem újdonság, vannak, akiknél sokszor kezdődnek a dolok, megint másoknál meg befejeződnek. Ezek a dolgok (csak én egyszerűsítek ilyen érthetően, hallottam ám már hatvan latin szóval is, meg az immanens pörlekedést Maris néni szája táján a szakirodalom kincseskalendáriomjáról) mind beleférnek egy nagy kosárba, amit a hipermarketeknél látni, aztán tologathatod őket, amíg bele nem gebedsz. No de ez a Görömbei, ez igazán a legtologatósabb professzor, pedig a miénk is megveszi a betevőjét, persze ő nem tologat semmit. Főleg engem nem, pedig próbáltam én felkéredzkedni a kosárba, még fél liter tejnek is áltszáztam magam, de ő csak nem aprított belém egy kis posztmodern zsemlehéjat.
Aztán meg ugye többen is volnánk, mi, kishitűek, akik örülünk a másoknak adott kölcsön miatt, hiszen kell, hogy a remény a kezdetekben, meg a végekben is ott legyen, mármint a kifli csücske valakinek egy egész világot ígér. Nekem persze fontos a másik orcája, bele is sandítok, de általában félve, nehogy meglássam a magam sandítását, jobb ezekre itthon rájönni, mint magyarázkodni. A szerencse persze nem szerelem, és a tolvajok minden hetedik dobásnál kimaradnak. Én úgy emlékszem duplát dobtam, ez most a második lépésem, épphogy csak a játéktéren, vagy azon kívül. Persze éhesen, meg szomjasan, hol vagyok én egy professzortól, hogy az evésre gondoljak, mikor Tolnai is olyan szépen ír a karfiolról, meg a szomszéd gyöngykereskedőről. A színek is olyan élénken vibrálnak.
Most, 5 év elteltével újra aktuális vagyok magam számára. Tologassuk egymást kissé nagyobb lendülettel!
